Harmadik fejezet - Délután tini módra

Sziasztok! ^^ Íme a harmadik fejezet! Örülünk, hogy van már egy féliratkozónk, és egy megjegyzésünk. De kérlek titeket, kicsit aktívabban ;) Reméljük, ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, és ha minden igaz kedden trailer *.* Jó olvasást! :D 

Aoi és Pertli.

Harmadik fejezet - Délután tini módra 

Bence szemszöge

Mondhatni örülök, hogy találtam egy normális embert. Először azt hittem, meg fogok halni, hiszen kibírná ki Lady Hisztivel? Hát, én biztos nem! Egyke vagyok, szóval nem vagyok hozzászokva… Rebeka, pedig nem tűnik valami nagy számnak, szóval biztos normális is. Legalább is, eddig az volt. Szép, lapockáig, barna haja van, kékes szeme és nem mondanám valami teltnek, de hé! Ki mondta, hogy csak a nagy mellű nők érdekelnek? Amúgy sem úgy gondolok erre a lányra, inkább csak egy ember, akitől nem kaptam frászt tíz másodperc alatt, mint egyesektől… - pillantottam a felénk lépdelő hiszti plasztikákra. Láttam, hogy Sortársam megforgatta a szemét, amin elmosolyodtam. Remélem, a tábor folyamán megtépi még az egyik ringyót!

- Sziasztok! – köszönt a szőke, kék szemű bombázó, akivel engem osztottak be. Egy farmer rövidnadrág, és egy fehér topp volt rajta, a szőke, háta közepéig érő hajába pedig egy barna napszemüveget tolt.

- Szia...Tudtommal, te már nem Bencének vagy a párja, szóval szerintem visszamehetsz a cicuskádhoz, és meg beszélhetitek, hogy legközelebb mikor festitek be egymás haját. Mellesleg, megjegyezném, hogy ideje lenne… - mondta gúnyosan. Váó, tud a csajszi! – vigyorodtam el büszkén. A kis ribi fújt egyet, majd valamit motyogott, és durcásan eltrappolt a barátnőjével. Ezek a mai lányok…

- Na, pacsit ide, büszke vagyok, lányom! - emeltem fel a kezem, hogy belecsapjon.

- Köszi, már rég el akartam küldeni a fenébe! Iszonyatosan idegesítőek! – Megvontam a vállam.

- Nyugodtan, szeretem a ribanc... - szám elé kaptam a kezem. - Lány bunyót - javítottam ki magam. Hihetetlen, hogy majdnem szemtől szembe leribancoztam volna! Hahó, Bence, nagyon összevesztél az illedelemmel?

 - Most rólam is ugyan azt gondolod, mint róluk? Ugyan olyan ostoba ringyónak nézel engem? - akadt ki, hallhatóan nagyon a lány. Ezt a kiakadást csak én nem értem? Ah, a lányokkal csak a baj van, jól gondoltam… Mindjárt fogom magam, és beállok egy meleg bárba rúd táncosnak, ott nincsenek lányok. Vagyis, csak leszbikusok, de az más tészta.

 - Ne harizz, drága, nem úgy gondoltam – mosolyogtam rá. – Messziről látszik, hogy te sokkal másabb vagy náluk – mondtam vigyorogva. Ha ezt is félreérthetően mondtam, meghalok. Érzem a halálom, a lányok veszélyesek!

- Nyalizással nem érsz el semmit...

- Ezt most hagyd abba! - fontam össze a kezem. - Nem fogok térdre borulni, csak mert őnagyságának nem tetszek - mondtam ki, amit gondoltam, majd gyorsan kijavítottam magam: - Vagyis, nem tetszik, amit mondtam  Inkább elindultam a magyar tenger felé.Út közbe ledobtam a felsőm, és a cipőm, így csak a térdnadrágom maradt rajtam. Éreztem, hogy jó pár tekintet rám tapadt, remélhetőleg nőké, majd ezt kiélvezve különös vigyorral besétáltam a vízbe.

 – Na, mérgelődsz még vagy jössz? – kiáltottam ki morgi medvének.

- Jól van, na! De ezt még megbeszéljük! - zárta le egy ideig a témát, majd bejött mellém a vízbe. Jézusom, meghalok! Mellettem van egy lány! Jó, ez nem vicces, ez gyökérség…

- Persze, persze! Szerezz labdát inkább - parancsolom, mint egy herceg. Szeretek hercegeskedni, még ha nincs is ilyen szó. Hiszen otthon is, amolyan herceg féle vagyok, azt hiszem. Megkapok mindent, nekem senki nem mer ellenkezni, kell ennél jobb? Kétlem!

- Nincs itt a kis csajszi, akinél van labda, szóval szerezz te labdát, hisz neked úgysem lehet nemet mondani - gúnyolódott a lány, akivel mai nap folyamán jutottam arra a döntésre, hogy vele lógom a nyaram. Jól át gondoltad? Biztos vagy benne? – szólalt meg kis Bence a fejemben.

– Jó, jó, értem! – emeltem fel a kezem nevetve. – Visszakaptam! – vallottam be. A srácok felé fordultam, akik a homokba feküdtek, mellettük egy labdával. Micsoda pazarlás... – Hé, cicafiú! – kiáltottam oda a fekete hajúnak, ha jól láttam, a recepciós srácnak. Király! – gondoltam gonoszan. Ő felpattant a hangomra, a tekintetével kereset, és hamar meg is talált. – Passzold! – biccentettem a pöttyös labda felé. Lazán felvette, és nekem dobta. – Na, nekem van labdám! – emeltem fel, akár egy trófeát.

- Akkor te már király vagy! Na, akkor mondjad, milyen is az a vízi foci? – érdeklődött. Én sóhajtottam, és mellékeltem az imám Istenhez, hogy miért ilyen tudatlanok a nők. Legyen, kezdődjön oktatás, Bence módra.

- Állj a kapuba! – mutattam a vízi labdás pályára a vízbe, ahol jelenleg nem játszott senki.

- Igenis, kapitány! – tisztelgett nekem. Elmagyaráztam neki, hogy lilám sincs, hogy eredetileg is így kell- e játszani, de én így szoktam; olyan, mint a kézi, csak a vízben. Ezután már kérdezett is volna, és hozzátettem, hogy a szabályok is ugyan azok, és mivel csak ketten vagyunk, mert inkább megfulladok, minthogy kis libákkal játsszak, ezért úgy oldjuk meg a kaput, ahogy tudjuk.  Miután megbizonyosodtam arról, hogy tisztába van mindennel, elkezdtünk játszani. Természetesen el voltam szállva magamtól, de be kellett vallanom; jó volt a békus! Igen, aranyos becenév, talán majd megosztom vele… Szóval, őrült módon, teljesen véresen – na, igen, szétröhögtem a fejem – vízi labdáztunk teljesen megfeledkezve az iskola unalmas falaitól és a gyökér gyerekekről, megszabadulva az otthon korlátaitól. Csak játszottunk, mint két barát, hiába most ismertük meg egymást. Na, igen, ez szépen is ment, mindaddig, amíg a partról a recepciós fiú nem szólt, hogy csörög a telefonom. Időt kérve kibámészkodtam a szárazföldre, és vizes ujjakkal felvettem a telefonom.

- Lökd! – köszöntem szépen, udvariasan apámnak. Csodálkozom, hogy tudja a telefonszámom, de komolyan. Vajon honnan lehet meg neki? Én nem adtam meg, annyi biztos.

- Told vissza a hotelba a nagy segged, mert a madarak azt csiripelték, hogy a nagy fejed beállt programokat szervezni valami kis… - Nem vártam meg, amíg tovább mondja, lazán kinyomtam. Szóltam a srácnak, akiről kiderült, hogy Bálintnak hívnak, hogy ne foglalkozzon azzal, ha csörög a telefonom, és visszamentem játszani.

- Baj van? – érdeklődött csapattársam. Sóhajtottam, legyen, kicsit beavatom.

- Csak apám volt – intettem le nem törődöm stílusban.

- De ugye rendben van? – aggodalmaskodott. Elmosolyodtam. Szeretem, ha érdeklődnek a jól létem felől, még akkor is, ha az igazából apám felé irányul.

- Aha, tuti él – nevetem el magam. Sajnos… Gonosz gondolat, de néha már a lángoló falat kaparom tőle.

- Nem vagytok jóba? – faggatott tovább meglepve. Miért ilyen meglepő, ha egy tinédzser fiú nincs jóba a faterjával? Egy haverom sincs, nem szeretek kivétel lenni. Rámosolyogtam, erre most mit mondjak? Fiatalabbnak látszik nálam, nem szeretnék belegázolni a lelkébe, hogy ilyen is van a világon. Biztos vagyok benne, hogy normális, szerető, gondoskodó családban nevelkedik, ahol imádja mindenki meg a suliba is biztos. Szóval, nem szeretném elrontani a tévhitét, ezért megráztam a fejem.

- De jóba vagyunk, alapjába véve – mondtam, és talán nem is hazudtam le a csillagos eget.

- Akkor jó! – mosolygott vissza. Ezután eltereltem a szót; próbáltam jobban megismerni egy kicsit. Teljes neve Faludy Rebeka, tizenhét éves – jól gondoltam, hogy fiatalabb -, és Pesten lakik valami megjegyezhetetlen nevezetű utcába. Van egy öccse, akiről mutatott egy karácsonyi képet; tök olyan, mint Rebeka csak fiúba, és kicsibe. A karácsonyfa előtt áll egy fiúcska, piros, kötött pulcsiba, barna, kis lenyírt hajacskájába pedig rénszarvasnak a szarvai voltak tűzve egy hajpánt segítségével. Nagyon édes volt! Valamint az is kiderült, hogy nem is utálja, mint általában a legtöbb ember egymást, csak néha veszekednek, ami emberi dolog. Érzetem magunkon a szúrós tekintetteket, amiket Karolina és drága barátnője, Ilonka küldött felénk. Brr, nem hiszem, hogy este fogok tudni aludni. Mivel a jóból is megárt a sok, ezért kihívtam a vízből, hogy ideje lenni enni valamit, mert éhen pusztulok. Ebbe belement, azzal a feltétellel, hogyha éhen is halok, azt nem előtte teszem, mert a rendőrség őt vinné be az őrse. Megnyugtattam ennek az ellenkezőjéről, majd indulhatott a „keressünk egy normális büfét a parton” akció. Fedőnevem Bence lett, őt pedig tudta nélkül beállítottam balatoni csajszinak. Na, ha ezt megtudná, el tudom képzelni, hogy mit kapnék! Sajnos, ő nyert, ő találta meg azt a kis cuki bódét, ahol az eladó nőcske igencsak kívánatosan mély dekoltázsú pólót viselt. Ó, Rebi, tudod te, hová kell vinni a pasikat!

- Mit kérsz? – fordultam Sorstáram felé. – Meghívlak – mosolyogtam rá.

- Amit te, bízom az ízlésedben! – válaszolta. Ejej, nem jó döntés, lányom, nagyon nem.

- Szóval? – pislogott ránk a nagy mellű, akarom mondani, csodás áldásokkal rendelkező lány. Kértem két hamburgert, na meg persze, be kellett dobnom a csábos Bencust, miszerint a lányt is kérem. Ő elvörösödött, és leszidott, hogy ő már huszonhét éves, és családja van. Ezt meghallva jól lefagytam, velem ellentétben pedig együtt érzőm jól képen röhögött.

- Tipikus fiú vagy! Elég egy kis mell és egyből véged! – nevetett tovább szerencsétlenségemen Rebeka. Rendben, te akartad! Ha elszánom magam, hogy gyilkos leszek téged foglak megölni először! – gondolom halál komolyan. A rendelt kajánk hamar megérkezett. Kicsit még bepróbálkoztam az idős nőnél, de semmi. Elküldött melegebb éghajlatokra. Ezért „bőgtem” is egy sort az újdonsült barátomnak, de ő csípőből kinevetett, amit be kell, valljak, megérdemeltem. Gyorsan el telt a délután, sajnos. Pedig olyan jó volt! Ha minden napom ezen túl így telik, megérte ellenkeznem apámmal! Amúgy meg, ha nem lenne jó, akkor is megérte volna, hiszen dühös, és nincs az a pénz, amiért azt az arcot ne nézzem meg. A lány eléggé jó társaságnak bizonyult a nap folyamán, talán nem is olyan rosszak a nőstények, és nem kell átállnom a sötét oldalra. Kérdezgettem, hogyhogy itt tölti a nyarát, azt felelte, amit én; kell a pénz és legalább nem otthon unatkozik. Én még hozzátettem, hogy tuti engem jött megismerni, de ezt jól kontrázta azzal, hogy varangyot is előbb keresne a Balatonon, mint egy olyan egoistát, mint én. Mindegy, majd még visszakapja. Már este tízet üthetett az óra, amikor visszakísértem a szobájáig, én pedig sétálhattam haza a sötétbe, mivel nem tudtam visszatalálni a buszmegállóba. Szóval, mire a hotelhoz értem a telefonom szerint fél tizenegy volt, és nekem hét óra múlva ismét jelenésem volt a górénál. Fél holtan támolyogtam a lifthez, megnyomtam lajhár sebességgel a hívógombját, és egyből meg is érkezett, de egy kellemetlen személy lépett ki belőle; anyám.

- Hol van apád?! – szegezte nekem a kérdést egyből. Ó, szia, anya! Nekem is hiányoztál, igen, remek napom volt, köszi, a kérdésed. Na, persze, őt csak a fasz érdekli, nem más…

- Mintha érdekelne – kerültem ki lazán, és beszálltam a felvonóba. Ő felháborodva fordult felém, de gyorsan megnyomtam a szintgombot, és mielőtt robbanhatott volna az ajtók bezáródtak. Hála Isten! – sóhajtottam. Hihetetlen komolyan! Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyék a nyaram! – határoztam el, amikor kiszálltam a liftből a megfelelő emeleten. Ott apám kidurranó ereivel találtam szembe magam, ámde most nem az én fejem akarta leszedni, hanem anyát kereste. Ugyan azt mondtam neki, mint a keresettnek, hogy nem érdekel. Ő nem nézte jó szemmel, de hála Isten ő elengedett aludni, amiért kivételesen hálás voltam neki.