Negyedik fejezet - Éjszaka baglyai

Sziasztok! :D Köszönjük szépen a visszajelzéseket és a feliratkozókat! :) Nagyon örülünk nekik! ^^ És, mint észrevehettek már, minden hétfőn új rész, szóval ma is :D Jó olvasást! :3
Ps. írjatok megjegyzést és iratkozzatok fel! :)

Aoi és Pertli.

Rebeka szemszöge


Késő este értem vissza a szállásra. Elbúcsúztam Bencétől, mivel ő nem velünk lakik.

Óvatosan nyitottam ki az ajtót, nehogy felébredjenek a lányok, de mindegy volt, a három fruska az ágyon ült.

- Sziasztok! - köszöntem nekik kedvesen. Valamiért azt láttam a szemükben, hogy ők még annyira sem örültek nekem, mint én nekik.

- Látom, elvoltatok Bencével... - jegyezte meg szúrósan a barna hajú lány. Mi köze van hozzá? Elég ideges lettem.

- Igen, ha tudni akarod, elvoltunk! Ha tudni akarod, nagyon is jól éreztem magam vele, és szerintem, ő is velem, nem úgy, mint egyesekkel - vágtam vissza morcosan.

- Te mekkora egy ribanc vagy! - kiabálta Ilonka, Bence eredeti párja. Hát én mindjárt felrobbanok! Még ő mondja nekem, hogy ribanc! Ő, aki tényleg az! Ezt mégsem hagyhattam annyiban! Szerintem az, hogy valakivel együtt töltesz egy napot, még nem bűn.

- Szerintem kettőnk közül, ez az állítás csakis rád igaz! A helyedben alaposan magamba néznék! Nem én nyomultam, már másoknak kellemetlen módon egy ismeretlen srácra!

Szóval, nagyon gyorsan fogd be azt a retkes pofádat! - fakadtam ki végre őszintén.

- Na, most állj le kis csajszi! Velünk így senki nem beszélhet! - Ilonka felállt, és vadállat módjára közeledni kezdett felém. Az apró szobába tapintható volt a feszültség. Nem szoktam eljutni a verekedésig, nem vagyok egy erőszakos ember, de ha valaki felnyomja az agyamat, akkor semmi és senki nem állíthat meg. A lány csak jött, én hátráltam, egészen addig, amíg bele nem ütköztem az ágyamba. Mélyen a szemébe néztem, vettem egy mély levegőt és megpróbáltam lenyugodni. Ilonka elért hozzám, és lassan, idegbeteg hangon motyogni kezdett:

- Rebeka... Nekem kell az a fiú! Érted? És egy ilyen kis senki, mint te, nem fogja elvenni tőlem! Még soha, senki nem nyúlta le senkimet! És most se fogja! Tehát, ha jót akarsz magadnak, akkor ezzel - lassan végigmutatott magán -, nem fogsz szórakozni egy fiúért! - Kiakadtam. Elöntött a düh.

- És, ha én rossz kislány leszek, és szórakozni fogok ezzel? - vigyorogtam gúnyosan, és én is végigmutattam a lányon, pont úgy, ahogy előbb ő. Nem válaszolt... Behunyta a szemét, és a következő pillanatban nekem esett. Tiszta erőből tépni kezdte a hajamat, és rugdosni mindenemet, amit csak tudott. Bekattant. Ebben a helyzetben én sem hagyhattam magamat, elszabadultam tőle, és egy hatalmas ülést mértem az arcába ököllel. Ilonka felsikoltott, és gyilkos szemekkel bámult rám. - Ringyó! - sziszegtem. Izzottam, és azt éreztem, ha nem megyek el, akkor itt ennél sokkal rosszabb dolgok fognak történni. Felkaptam a telefonomat, párnámat, takarómat és kitörtettem a folyosóra. Bentről üvöltözést és zokogást hallottam. Nem hatott meg a kis liba sírása. De most vajon ki járt jobban? Természetesen ő. Én itt állok a folyosón és fogalmam sincs, hogy hol a francban aludjak. Feldúltan beülten a társalgóba, és nyomkodni kezdtem a telefonom. Elolvastam egy cikket a nyári topslágerekről, de mit sem segített, egyedül éreztem magam. Kezdtem kiborulni teljesen. A cuccaim felelőtlenül a három szajha szobájában vannak, és ki tudja, mit fognak velük csinálni. Nem tudom, miért, de megnyitottam a névjegyzéket, és Bence számára mentem rá, amit még a nap folyamán adott meg. Kicsöngött. Nagyjából fél perc után felvette és beleszólt:

- He? - szólt bele kómásan. Már biztos aludt. Lelkiismeret furdalásom lett, hogy felébresztettem a hisztim miatt, de most már mindegy is.

- Zavarlak? - kérdeztem bűnbánó hangon.

- Ki vagy? - kérdezte már kissé ébredtebb hangon. - Rebeka?

- Igen. Ne haragudj, hogy ilyen lehetetlen időpontban hívtalak! - folytattam a megbánást.

- Ó, nincs semmi - motyogta. - Gond van? - Azon törtem a fejem, hogy elmondjam- e neki a bajom, vagy valami hülyeséggel rázzam le? De ha már, egyszer felkeltettem, akkor igenis elpanaszkodom magamat.

- Hát tudod... Most éppen a társalgóban ülök... Mert egy kicsit összevesztem a lányokkal, főleg Ilonkával. Aztán eldurvult a helyzet, és az lett a vége, hogy behúztam neki... Nem szoktam ilyet, de most... - elcsuklott a hangom. Összeszedtem a gondolataimat és folytattam. - És most itt ülök a társalgóban... Fogalmam sincs, mit csináljak! Vélemény? - fejeztem be a mondandómat. Féltem, hogy csak le fog cseszni, amiért ilyen felelőtlen és ostoba voltam, de mindegy. Ő az egyetlen, aki legalább valamit mondani tud nekem.

- Komolyan úgy húztál be neki, hogy nem voltam ott?! - játszotta a vétődöttet. Felnevettem.

Ezek szerint, ő is úgy gondolja, hogy jól tettem, ami nagyon megnyugtató, de még most sem tudom, mi tevő legyek.

- Bocsánat! - mosolyogtam, amit ő sajnos nem láthatott. - Most mit kellene csinálnom, szerinted? Vissza nem mehetek, mert az csak rosszabb.

- Állj a sarokba, és gondolkodj el, hogy mit is tettél, kislányom - nevetett fel, majd hallatszott, hogy egy lágy dallamot kapcsol a háttérbe. - Aztán gyere ki a partra velem.

- Igenis! Köszönöm! Akkor a hamburgeresnél! - kinyomtam a telefont mielőtt meggondolta volna magát, és elindultam oda, ahol ma ebédeltünk. Lassan sétáltam, a beton csak úgy ontotta magából a meleget. Fáztam, ezért levettem a strandpapucsomat, és abban reménykedtem, hogy segít valamit a járda melegsége, de azon kívül, hogy a lábam nem fázott, semmit. Körülnéztem, de Bence még sehol sem volt. Igazából fogalmam sincs, hol lakhat, de reméltem, hamarosan megérkezik. Leültem a földre, és bámultam a vizet. Már vagy tíz perce csak az este eseményeit elemeztem, amikor egyszer csak elálmosodtam az unalomtól és az idegtől. Neki dőltem a korlátnak, és akaratom ellenére is elszunyókáltam.

Fogalmam sincs, mennyi időt tölthettem alvással, de amikor felébredtem, egy pulcsi volt a hátamon, és Bence ott ült mellettem. Nem vette észre, hogy felkeltem. Annyira örültem neki, hogy oldalról szorosan megöleltem, amitől egy kicsit megijedhetett, éreztem, ahogy megrándul a teste, de aztán ő is magához szorított.

- Köszönöm! - mondtam halkan.

- Ugyan, én sem tudtam elaludni – mosolygott rám. Csak meg akarta nyugtatni a lelkemet.

- Hát, nem úgy tűnt, amikor felhívtalak.

– Sosem derül ki, mit csináltam akkor – vigyorgott perverzen. Na, hozza a hülye, fiús dolgait!

De nem baj, most még ez is felvidított.

- Barom! - röhögtem.

– Okosan! – paskolta meg feje búbját. – Bencus szeret este kint lenni, és lógni, de szemeteket inkább a Balatonba dobja – vigyorodott el, majd felállt, felkapott, és a víz felé rohant velem. Sikítoztam, és próbáltam kiszabadulni a csúf szörny karmai közül, de nem sikerült. Már a stégen voltunk, amikor tényleg megijedtem, hogy beledob a vízbe. A telefonomat kezdtem keresni, de a kegyes úrfi, tájékoztatott,hogy nála van, mivel ott hevert mellettem amikor megérkezett, és ezért elrakta, de még jobban megnyugodhatok, mivel minden értéket a parton hagyott. Ezzel a lendülettel beleugrott a vízbe. Igazából, jobb idő volt a Balatonban, mint odakint, ezért nem is nyafogtam. Bence fuldoklott a nevetéstől, aztán, fogott, és lehúzott a víz alá.

- Te kis mocsok! - Most már, én se bírtam. Két fiatal, éjszaka közepén, fogyatékosok módjára, ott vihogott a Balatonban. Még vagy fél órát játszottunk, aztán kimásztunk a stégre, és elmentünk a cuccainkért.

- És most merre? Mert így, csupa vizesen nem sok mindent tudok kezdeni magammal... - aggodalmaskodtam.

– Ne haragudj, de kurva jó volt! – vigyorgott. – De... izé... Nem tudom, hogy normális- e ennyi idő után, de feljöhetsz hozzám.

- Hát… Végül is csak barátok vagyunk... Szóval nem bűn! - zavarba éreztem magam. -

Viszont... Ebbe a ruhába?

- Adhatok kölcsön - nevetett fel. Egy pillanatra végigfutott az agyamon ez a felajánlás, de nem találtam valami nyerő ötletnek.

- És, ha te bemennél a szállásra, és egy két ruhát összedobnál nekem? Én nem szeretnék oda visszamenni - néztem rá boci szemekkel.

– Megpróbálhatom – sóhajtotta kelletlenül, majd visszasietett a szobámba. Olyan tíz perc után visszatér egy szoknyával, fehérneműekkel, és egy rúzsfolttal. Ha az kifejezés lenne, hogy ideges lettem!

– Nesze! – adta át durcásan. Kész! Mindjárt visszarángatom ahhoz a kis ringyóhoz, és mind a kettőt felkötöm!

- Mi az a folt? Látom, most nem zavart a nyomulása! Azt hittem, más vagy és nem ugrasz a ribancokra, de tévedtem! Köszönöm, szerintem elalszok én a társalgóban is! - akadtam ki.

Értetlenül felé kapta a fejét.

– Miről beszélsz?! Rám mászott! – védekezett.

- Igen, ezt sejtettem! És gondolom, te nem nagyon ellenkeztél! - szidtam elszántan.

– Hát, persze! Mondd azt is, hogy két perc alatt fel is csináltam – forgatta meg a szemét. Azt hiszi, ki tudja magyarázni.

- Mért, nem? - Már én is éreztem, hogy túlzásba estem.

– Dehogy nem! – csattant fel. – Azt hittem, normális vagy... – baktatott el. Ne már! Igenis, normális vagyok! Csak...csak...ideges...

- Ne haragudj! Csak, tudom, milyen az a lány, és a rúzsfolt, nem volt egy szívderítő látvány - szégyelltem el magam. Végül is, semmi közöm hozzá, hogy mit csinál.

Mint, aki erre várt vigyorogva visszafordult.

– Egye fene, megbocsátok – mosolygott elégedetten. Megnyugodtam. Legalább, ezt az egy barátomat nem csesztem el.

- Akkor áll még a felajánlás?

– Persze, nem vagyok olyan köcsög, mint hiszed – indult el. Ezek szerint, még mindig nem a legjobb a kedve. Sebaj, talán megenyhül majd. Követtem egész úton, szinte szótlanul.

Nagyon fáztam, az éjszaka egyre hűvösebb volt, én pedig csupa vizesen itt rohangáltam az utcán. Igazából mit is keresek én, egy szinte idegen ember lakása felé tartva, kettéfagyva itt?

Lehet, mégsem olyan túl jó ötlet ez az egész. Nem volt időm, meggondolni úgy igazán ezt az egészet, mert megérkeztünk Bencéhez. Egy hatalmas hotelbe mentünk be, ahol túlságosan is udvariasak voltak velünk.

- Itt laksz? - kérdeztem.

– Meló ideje alatt, igen – ment a lifthez. – Száraz törülközőt majd hozzanak fel! – kiáltotta a portásnak. Szóval, meló ideje alatt.

- Értem - néztem körül a vörös padlószőnyeggel borított folyosón. Nem egy olcsó hely lehet, az tuti, de ezt persze nem mertem firtatni. Kinyitotta előttem a háromszáztizennégyes szoba ajtaját, és intett, hogy fáradjak be. Óvatosan beléptem a szobába. Egy gyönyörű, franciaágyas, hifivel, és minden tök jó cuccal felszerelt helység volt. - Hát... Ez egy kicsit jobb, mint az én melós lakásom - mondtam vigyorogva.

– Köszi, szüleim állják – ment be a fürdőbe, ahonnan hozott ki egy törülközőt. –

Siethetnének a többivel – utalt a száraz rongyra és átnyújtotta a kezében lévőt. Hát, nem valami feldobott a gyerek.

- Köszi. És...kaphatnék egy pólót vagy valamit, mivel pizsit azt nem hoztál - emeltem fel a karomon heverő ruhakupacot.

– Hát, persze... – motyogta zavartan. Oda sétált az egyik falhoz, ahol megfogott egy kilincset és elhúzta a "szekrényajtót". Keresgélt egy darabig, majd egy kék, "The Sea" feliratos pólót a hozzám vágott.

- Most utálsz? - bukott ki belőlem az, amin már rég agyaltam.

– Szerinted akkor már nem hagytalak volna faképnél? – kérdezte, miközben bekapcsolta a tévét. Annyira közömbös. Olyan kis undok béka!

- De, de akkor miért viselkedsz így? - faggattam tovább. Reméltem, végre elmondja, mi baja van.

– Hogy viselkedjek, amikor zavarban vagyok? – nevetett fel. Most én is zavarba jöttem, remek, már ketten fogunk itt semmit se csinálni. Nem válaszoltam, elmentem lezuhanyozni.

A vizes ruhámat a mosdóba dobtam, és felvettem száraz fehér neműket, Bence pólóját, ami elég viccesen állt rajtam. Találtam egy bontatlan fogkefét, amit kérdés nélkül elcsórtam, és megmostam a fogam. Megszárítottam a hajamat. Néztem magam, az egészalakos tükörben, és megállapítottam, hogy rohadt ciki lesz egy bugyiban mászkálni előtte. A vizes

farmershorton kívül nem sok mindent tudtam volna felvenni, ezért nem húztam tovább, kimentem a fürdőből. A fiú egy pillanatra rám nézett, de aztán visszakapta a tekintetét a tévére. Felsóhajtott, de nem szólt semmit. Egy-két perc múlva bevonult ő is a fürdőszobába.

Leültem az ágyra, és a telefonomat kezdtem nyomkodni. Kaptam egy SMS-t, Ilonkától.

Honnan tudja a számom? Kiakadtam, de aztán eszembe jutott, hogy mindenkinek ott van a társalgóban egy kis könyvecskében az elérhetősége. Ez állt az üzenetben:

" Szánalmas vagy, hogy a pasidat küldöd a holmidért, mert te beszartál, de talán ennél már csak az sajnálatra méltóbb, hogy egy nap után nála alszol. Remélem, jól szórakoztok,

Ilonka"

Nem vettem komolyan ezt az egész gyerekes üzengetést. Bencével semmit nem csinálunk, sőt még beszélni se beszélünk, szóval befoghatja a száját az összes képmutató ribanc. Nem fogom idegesíteni a fiút ezzel, sőt, magamat se. Egy gyors mozdulattal kitöröltem az SMS-t.

Bencének tíz perc se kellett, végzett mindennel. Ő se zavartatta magát, egy fehér felsőt, és egy boxer alsót viselt. Nagyon kellemetlen helyzet volt, amit egyikőnk se tudott kezelni.

- Nincs kedved PS-ezni? - törte meg a csendet.

- Milyen játékok vannak? - vigyorodtam el.

- GTA - csillant fel a szeme.

- Tökéletes! - egyeztem bele. Igazából, nem szoktam annyira játszani, de néha nem rossz dolog ez. Bekapcsoltuk a PS-t és befészkeltük magunkat az ágyba. Egyszer-kétszer szétlőttük egymást, de általában csapatot alkottunk, és úgy nyírtunk ki mindenkit. Órákon át csak nyomkodtuk a konzolt. Már vagy hajnali négy óra lehetett, amikor megkértem, hogy had menjünk el aludni. Kikapcsolta a játékot, és berakott egy akciófilmet DVD-n. Megállt a franciaágy előtt, és kérdőn pillantott rám, nagyjából, úgy ahogyan én rá.

- Hol fogok aludni? - kérdeztem.

- Természetesen a földön! - ugrott az ágyra.

- Tényleg? - fintorodtam el.

- Jó - adta meg magát, és folytatta volna, de az ajtókopogás megzavarta. Ki a franc lehet ilyenkor?